KARRIER VÁLLALATUNK TERMÉKEINK INBÉ SAJTÓ TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS PARTNEROLDAL KAPCSOLAT
 
Történetünk
 
Jövőképünk
 
Értékeink
BEJELENTKEZÉS
2007.04.21.
Focipálya az állami gondozott gyerekeknek


- Segítsünk a gyermekeknek felnőni -

- Sajtóközlemény -

Székesfehérvár, 2007. április 21.- 160 ügyes kéz munkálkodott azon április 20-21 között, hogy karitatív munkában játszóteret és futballpályát építsen a Fejér Megyei Gyermek-otthon lakóinak. A Győri Keksz Kft. a Danone csoport hagyományait követve ugyanis úgy döntött, hogy idén gyermektámogatási programjával a székesfehérvári Gyermek-otthonnak és az itt lakó 60-nál is több gyereknek nyújt segítséget.

A Fejér megyei állami gondozott gyermekek sorsa nevelőik legfőbb igyekezete ellenére sem mindig szívderítő. Ebben az otthonban például a bölcsődés-óvodás korú, iskolás illetve tizenéves gyerekek élnek együtt. Játék- és mozgási lehetőségeiket korlátozza, hogy az ehhez szükséges eszközök régiek és használhatatlanok. Igy minden jótékony tett, ami mindennapjaikat boldogabbá és vidámabbá teheti, hosszútávon a gyerekek fejlődését segíti elő. 

A Győri Keksz 80 dolgozója épp ezért a 2007. április 20-21-ei két teljes munkanapot arra fordította, hogy az Otthon mellett minden igényt kielégítő, modern játszóteret hozzon létre a gyerekeknek. Első körben a régi játszótéri elemeket kellett felújítani, újrafesteni, vagy pótolni. Az évek során összegyűlt veszélyes fém és egyéb hulladékokat és törmelékeket is el kellett távolítani és szállítani a területről. Új padokat építettek, mászókát, kisvonatot, babaházat és egyéb játszótéri elemeket telepítettek és bekerített homokozót hoztak létre. Parkosítottak és pihenőparkot is létrehoztak. Az elhanyagolt futballpályát befüvesítették, fölfestették, bekerítették és kapukat állítottakak föl. A játszótér kiépítésének anyag- és munkaköltsége a vállalat becslése szerint 6 millió forintba került.

A társadalmi felelősségvállalás programjai Magyarországon is egyre fontosabb szerepet töltenek be a vállalatok életében. A cégek jóvoltából a rászorulók széles köre jutott és jut folyamatosan olyan támogatáshoz, mely jelentősen megkönnyíti mindennapjaikat.

A Győri Keksz - a Danone csoport hagyományaihoz híven - „Segítsünk a gyerekeknek felnő-ni” elnevezésű programja keretében tavaly vak gyermekek számára készített hangos könyveket, idén pedig úgy döntött, hogy a Fejér Megyei Gyermekotthon lakóinak mindennapjait igyekszik egy kicsit szebbé tenni. A sok segítségre szoruló szervezet között ugyanis az állami gondozott gyermekeket nevelő gyermekotthonok, mint amolyan mostohagyermekek eleddig a háttérbe szorultak. Ezen kíván változtatni a Győri Keksz Kft.

A játszótér ünnepélyes átadására 21.-én 4 órakor került sor.

 
ACT International - honlapkészítés / weblapkészítés
Impresszum   |   Oldaltérkép   |   Jogi nyilatkozat   |   KoleKontroll